Szent Anna-kápolna (2)

A Benkő Károly: Csík-Gyergyó és Kászonszékek leírása azon kevés források közé tartozik, amely segít térben is elhelyezni a második kápolnát. Így ír: „…másikat Bükszád felől délnyugotra 1775-ben, melynek ma kevés nyoma, ide hoztak a somlyói kolostorból egy oltárt, darabjait félretéve ma is tartódnak Tusnádon, éppen 1664-ben készült, P.E. betűk metszvék rá”[1]. Segítségével tehát megtudjuk, hogy a másik kápolna a tó délnyugati részén található, ugyanakkor azt is, hogy ezt 1775-ben építették. Ez az év – bizonyosan nem véletlenül – egybeesik a búcsújárások újraindításával.

A két kápolna hajdani helyzetét erősíti meg szerintem a Magyarország Katonai Felmérése (1941) is, ahol két szerpentinösvény látható, mely a tóhoz ereszkedik le. Az egyik a Nagy- és Kis-Csomád közti nyeregből vezetett le az 1764-ben épült kápolna irányába, míg a másik Sepsibükkszád irányából, a „bükkszádi lejáróként” is emlegetett ösvény a tó délnyugati partjára érkezik. Ha abból indulunk ki, hogy az ösvények minden bizonnyal a tó partján lévő kápolnákat célozták meg, akkor teljesen beleillenek történetünkbe. Minden bizonnyal az 1946-os erdőtűz következtében megváltoztak az útvonalak és kialakultak a ma is használatos ösvények.

A búcsújárási tilalmat 44 évvel később, 1830-ban oldották fel, ekkor készült a csíksomlyói nyomdában egy énekes füzet, mely borítóján olvashatjuk, hogy megújult a kápolna és Tankó Albert főesperes kezdeményezésére „búzgóság gyarapitására újannon el kezdetett”.

Tankó Albert csíkszentgyörgyi plébános saját költségein épített kápolnát és ekkor jelenik meg a remete is a kápolnánál. „Ezer nyolczszáz harminczadikban, a’ vad rengetegek között, az úgy nevezett természet remeke, szent Anna tavánál, 49 évekig poraiban szendergő keresztényi buzgóságot, egy disz fénnyel bájoló kápolnát, hasonlólag tulajdon költségén remetei őrrel, emelvén felébresztette. Apostoli lábakkal buzgó tanításaival annyira emelte, hogy 14, 15 ezer emberek szent Anna és Kis-asszony napján, példás buzgósággal jelennek meg.”[2]

A remete jelenléte tovább színesíti történetünket. Boldog Özséb esztergomi kanonok a tatárjárást követően létrehozza a pálos remeték szerzetesrendet. A remeték fehér ruhát viseltek és torony nélküli, egyszerű templomokat építettek. A szerzetesrendet 1782-ben (1786-ban?) József császár feloszlatta, de továbbra is jelen voltak Székelyföldön is. A közismert Kis-Somlyó hegye mellett számos más helyszínen találkozhattunk remetékkel, többek között a Szent Anna-tónál is.[3]

Szintén megemlíti jelenlétét Gáspár János, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanára, első igazgatója, aki 1841. július 22-én kereste fel a tavat. Így ír: „Beléptünknél a lankás parton egy szerény kápolna és remetelak emelkedik; tovább a tó partját szegélyező ölnyi széles út szélén bizonyos távolra felütött keresztek s a hegy kövéből emelt oltárok, megannyi szent jelei a búcsújárásnak, mit a székelyek Szent Anna napján itt szoktak tartani.”[4]

Ez is érdekelhet: Kaland a Csomádban – Turistaház