Tutaj a Szent Anna tavon

A Szent Anna-tavat felkereső turisták természetesen szívesen mártóztak meg a tó vizében, de lehetőségük volt az idők során tutajozni, csónakázni is a tavon. A legkorábbi tutajozásra vonatkozó adat az 1907-es évből származik, ekkor jelent meg a Dragomán cég mellékelt, tutajozókat ábrázoló fényképe. A pallóhoz kikötött, karzattal ellátott tutajon tíz ember látható. A tutaj két oldalán lapátkerekek voltak, melyeket talán egyszerre hoztak mozgásba, míg a hátul lévő fiatal valószínűleg annak irányításáért volt felelős. Nincs információnk arról, hogy kinek a tulajdona lehetett a tutaj, a fürdőbizottság vagy magánszemélyek működtették ezt a szolgáltatást.

Egy néhány évvel később, 1911-ben született beszámoló több, rossz állapotban lévő tutajt is említ a tó vizén: „A tó sima tükrén rossz tutajok úszkálnak, hogy nagyon rozogák, azt keservesen tapasztalta egy pár pajtásunk, kik a hideg vízbe fordultak róla.”
A turistaszálló megnyitásával egy időben a bérlő Borbély Albert igyekezett tartalmas kikapcsolódást biztosítani a tavat felkeresők számára. Így a tónál lehetett többek között „kénfürdőzni” a véletlenül kialakított gödörben, és tutajozni is. Két nagy méretű tutajt készítettek a látogatók számára, melyek szinte folyamatosan szelték a tó vizét, nagy érdeklődésnek örvendtek.
Sajnos ezek több haláleset forrásai is voltak az évek során. Ennek oka egyrészt, hogy a kelleténél többen használták ezeket egyszerre, ugyanakkor nem léteztek biztonsági intézkedések, melyek az úszni nem tudók számára voltak végzetesek. „A fenyőből összeeszkábált alkalmatosságra mindig kelleténél többen szállnak fel s aztán van nagy visongás, mikor belefordulnak a vacogtatóan hideg tóba. Ez a vízi vigasság távol áll a nagyvárosi strandkultusztól minden tekintetben, aminthogy az alig tíz s néhány fokos.”