Szabó Ferenc kozmási plébános a püspökségnek címzett levelében összegzi a kápolna felújítási munkálatait. A plébánia 11…
Szent Anna tó. Tusnádfürdő mellett
A Szent Anna-tó partján található turistaház visszatérő téma a Kaland a Csomád programunk során. Megírtuk történetét, fotóalbumba gyűjtöttük a róla szóló fényképeket, valamint a régi képeslapokra támaszkodva elkészült annak részletes tervrajza is. A képek segítségével természetesen az épületet, az épület elülső homlokzatát ismerthetjük meg, kevés olyan kép készült, amely a hátsó oldalát ábrázolja. Ezért is értékes számunkra az alábbi képeslap, mely sikeresen egészíti ki a tetőszerkezetre vonatkozó hiányos adatainkat.
A képeslapot a lillafüredi „Margit” fényképészet jelentette meg, 1941 nyarán adták postára Tusnádfürdőn. Az épület körül az 1939-es vihar által kidöntött fák sokasága látható.


