Mohos-tőzegláp (2)

A munkálat műszaki leírása sok hasznos információt tartalmaz, ezért szinte teljes terjedelmében közlik:

„A tó származása körülbelül azonos lehet a közvetlen szomszédságában álló Szent Anna tóéval, a kettő között csupán az lévén a különbség, hogy az előbbit a völgytől elválasztó emelkedés alacsonyabb volt és azt a tó vize kellő magasságra emelkedve meglépte és fokozatosan lemélyítette, megteremtvén a tó vizét levezető Vörös pataknak mai mély medrét. Az így önmagától félig lecsapolódott tó fenekén összegyült növényanyagok kitünő talaja voltak a később fellépő hinár és moha növényzetnek, mely kellő lecsapolása hiányában hovatovább vastagabb réteget alkotott, s a réteg ma már tekintélyes vastagságot érve el, s mint természetes szivacs – nagy makacssággal tartja vissza a vizet, azt úgyszólván csak cseppenként bocsájtja ki.

Jelenleg az egész tavat a legkülömfélébb nemü moha fedi, helyenkint 30-40 cm. vastag réteg falevéllel borítva. E talajból csenevész fákból álló erdő foltok emelkednek ki. A tó keleti részén régi árok nyomai láthatók, melyet valamikor mesterségesen készíthettek, de a gondozás hiánya miatt ma már teljesen be van nőve füvel, náddal, sással. Körülötte kisebb terjedelemben gyenge minőségű füves van, de ezt is csak nagy szárazság idejében közelíthetik meg az állatok.

Nyugati felén néhány, átlag mintegy 20 m. átmérőjű mély tószemecske van, veszélyeztetve az oda tévedő állatok életét. A tó északkeleti oldalán kezdetét a már említett »Veres patak«, mely rohamos eséssel 20-50 m. mély, keskeny völgyszoros fenekén foly a tó vizéből táplálkozva. Daczára annak, hogy medre a tó felszínénél jóval mélyebben van, a tavat borító vastag láp viztartó volta miatt a tó vizét leszívni nem bírja, úgy hogy a tó egész gyűjtőjére hulló, azon a vidéken elég gyakori és jelentékeny mennyiségű csapadék a Mohosba gyűl össze s csak igen csekély része, nagyon lassan huzódik le a Veres patakba.

E nagy területet a kultura részére biztosítani, lehetőleg előbb hasznavehetőbbé tenni: czélja a tervezetünknek. Első teendőnek tartjuk a lecsapolandó területeken a fák kiirtását, a vízgyűjtő területről a tó felé áramló felületi és talajvizek elvágni terveztük a két övárkot, a fő lecsapoló csatorna felső szakaszon /7-12 szelvényig/ és az 1 sz. mellékcsatornát. A víztelenítésre a fő lecsapoló csatorna és a 2-5 sz. mellék lecsapoló csatornák tudják befejezni …”

Megjegyzik ugyanakkor, hogy ez a munkálat véglegesen nem fogja megoldani a problémát, mert a csatornák egy része idővel összeroskad, így azokat az eredeti méretekre újból le kell mélyíteni.[1] 

A műszaki leírás mellé elkészült egy „Földmunka kimutatás” is, mely részletesen tárgyalja, hogy a munkálatok során az egyes csatornákban, övárkokban hány köbméter földet kell kitermelni. A terv szerint a munkálatok elvégzése érdekében 10.171,5 köbméter földet kell az első kivitel alkalmával megmozgatni. „Arra az esetre, ha a 2-5. sz. mellékcsatornák utóbb kiásandók lesznek, miután azok összes földmunkája 3874,5 m³ és a munka m³-enként a talaj szikkadtabb volta mellett már 0,40 koronáért végre lesz hajtatható, ezen csak esetleg  szükséges földmunka költsége az előre nem látottakra és felügyeletre ugyancsak 15%-ot számítva 1782,27 koronába, vagyis kataszteri holdanként: 14,48 koronába kerül, mely összeg ismét bő fedezetet talál a tó jövedelmének emelkedéséhez.”

1906. október 26-án a Bartalis Ágost járási főszolgabíró elnöklete alatt megtartott közbirtokossági közgyűlés témája a „mohostó lecsapolási munkálatainak miként leendő keresztűlvitele” volt. A főszolgabíró ismerteti, hogy bár a kultúrmérnöki hivatal még 1903-ban elkészítette a lecsapoláshoz szükséges terveket, előrelépés nem történt, mert „a birtokosság szegénysége miatt ezen költséges munkálat kivitelezéséhez hozzá fogni nem mert.” Kéri ugyanakkor a közbirtokosságot, hogy találjon módot a munkálatok elvégzésére. Habár a dokumentum lefűzése miatt az egyes szavak nem olvashatóak, a közbirtokosság állásfoglalása a következő: „Tekintve, hogy a Lázárfalvi közbirtokosság területéből jókora részt elfoglal a Szent Anna tó és környezete véderdőnek van nyilvánítva, tekintettel továbbá, hogy az egész község lakosságának fő megélhetési forrása létfeltételének alapja az állattenyésztés és tekintettel arra, hogy a legelőben teljesen szenved feltétlenül szükségesnek tartja, hogy ezt a mintegy 130 hold kiterjedésű … lecsapolással feljavíttassék és legelővé alakítassék. Megjegyzi ugyanakkor a birtokosság, hogy ezen terület legeltetésére, azt a szomszédos terület legeltetésénél sem tudja kerülni és évenkint olyan eset van, hogy ezen terület ingoványai közé került marhák elpusztulnak. Minthogy azonban a birtokosság lecsapolási, feljavítási munkálatokhoz költségekkel egyáltalán nem rendelkezik a birtokosság tagjai teljesen szegény emberek akiket e czélra még a napi közmunkára sem lehetne kényszeríteni. Ennél fogva a lecsapolási és feljavítási munkálatokat úgy lehet keresztül vinni, ha a költségek államilag fedeztetnek.”

Az év novemberének végén a kultúrmérnöki hivatal felszólítja a település birtokossági és községi elöljáróit, hogy a munkálatok elkezdéséhez szükséges iratokat intézzék el. Ez egyrészt az államsegély hivatalos kérelmezését jelentette, valamint a lecsapolni tervezett területen található fák kitermeléséhez szükséges engedély beszerzését.[2]

Ebben az időszakban Csíklázárfalva község területén 221 gazdaság volt 847 hold szántóval, 1032 hold réttel, 489 erdős legelővel és 18 hold erdővel rendelkezett. Az itt feltüntetett legelős területek között a Mohos-tó által elfoglalt 130 holdnyi terület is bele volt számítva. A kevés és gyenge minőségű területek miatt a településnek „égetően szüksége” volt arra, hogy a meglévő területeit kiterjessze.

Mohos-tőzegláp (1)

[1] RNHLHmH, F196, Lázárfalva, 2. iratcsomó, Műszaki leírás, 1903. augusztus, 17.
[2] RNHLHmH, F196, Lázárfalva, 2. iratcsomó, Előadói ív, 1906. november 29. 34.