A turistaház (2/3)

Sokáig nem történt előrelépés a témában, 1904. júliusában értesülünk az Erdély hasábjain, hogy a menedékházterveket elküldték a Csíklázárfalvának, amely elvállalta a menedékház felépítését. Ezt követően újabb csend következik, évekig nem lehet hallani újdonságot: „Az Erdélyi turistáskodás egyik legnagyobb szégyene, hogy a Szent Anna-tónál nincs még csak egy védelmet nyújtó félszer sem! Egyike Európa legbájosabb látnivalóinak s nincsen mellette semmi! Még az ivóvizet is úgy kell a hegyre felcipelni, mert a tó vize ihatatlan.”

A forrásokat tekintve mondhatni „titokban” készült el a turistaház, előkészületekről nem, csak annak felavatásról értesülhetünk. A csíklázárfalvi közbirtokosság az 1925. augusztus 23-án felújított kápolnával egyidőben avatta fel az annak szomszédságában Galbáts János műépítész tervei alapján kalákában készült turistaszállót is.

Borbély Albert 1926. júliusában a Brassói Lapokban hirdeti, hogy: „Megnyílt a „Turista szálló” a Szent Anna tónál. Tudatom a közönséggel, hogy a csodaszépségű Szent Anna-tónál létesített új turista-szálló és vendéglő, turisták és családok részére alkalmas szobákkal megnyílt. Vendéglőmben kitűnő ételek friss italok a nap bármely szakában legjutányosabban kaphatók. Tutajozás, nap- és tó fürdő, valamint kirándulások a közönség szórakozására, a nemrég felfedezett kénfürdő pedig reumás betegségek gyógyítására szolgának.” Hogy milyen kénfürdőről van szó? A turistaszálló működtetője egy jégvermet és pincét akart elkészítetni, ehhez kiástak egy 9×4 méteres, 1,4 méter mély gödröt, a turistaház szomszédságában, de a felszabaduló gázak miatt abba kellett hagyják a munkákat. Ugyancsak gázömlésre bukkantak a tavat a Mohossal összekötő út építése során. A jelenlegi kilátó alatt a támfal résein kiáramló gázt ma is megfigyelhetjük.

Habár 1925-ben felavatták, még két évvel később is arról számolnak be, hogy a turisták csak a földszinten lévő szobákat használhatják, az emeleten található szobák még nincsenek elkészítve. Nem tudjuk az okát, de a következő év áprilisában már más elfoglaltságokra hivatkozva hirdeti meg kiadóként a „Turista-szállót”. Valószínűleg nem sikerült bérbe adni, hiszen 1928. májusában ő tudatja a nagyérdeművel, hogy a „Turista-szállót és Vendéglőt” megnyitotta.

Az idők folyamán különböző kiegészítő szolgáltatások is megjelentek. A turistaházban lehetőség volt fürdőruhát, csónakot, tutajt bérelni, dolgozott a tóparton egy gyorsfényképész is, az ösvények mellett vándorbotot, borvizet árultak.

A legnagyobb probléma a vízhiány volt, hiszen a kráterben nem volt forrás, a tó vize pedig ihatatlan volt. Az ide látogató szomjas turistáknak két lehetőségük volt: vagy megvásárolták a vendéglőben, vagy a környéken lévő árusoktól a „rettenetesen drága” borvizet, vagy a Mohos melletti forrásnál töltötték meg kulacsaikat. De ne feledkezzünk meg a szennyvízről sem, amelynek folyási iránya is adott volt …

1934-ben az EKE vezetősége ellenőrzi a tóhoz vezető utak jelzéseit, eldöntik, hogy melyik szorul felújításra, ugyanakkor a menedékház vezetőjével a tagok számára engedményeket kérnek a szállás és étkezés árából.

Természetesen az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy hogyan is nézett ki a turistaszálló belseje, hiszen erről nagyon kevés információval rendelkezünk. Vita Zsombor az Ellenzék 1935. augusztusi számába írt egy számunkra érdekes cikket, amely többek között a menedékház belsejét is leírja. A cikk címe „Lyukas pokróc, törött ablak és piszok vár az üdülőkre a Szent Anna-tónál”, tehát értelemszerűen nem dicséretet tartalmaz, de segít, hogy valamelyest objektíven megismerjük a turistaházat, annak környékét.   

„… Harcsát rendeltünk vacsorára és kiderült, hogy egy adag harcsának két farka van s húsa alig van valamit, amit meg lehetne enni. A vendéglős bizonykodik, hogy itt olyan törpe-harcsák vannak, hogyha levágják a fejüket, csak ennyi marad belőle … Teavizet akarunk magunknak melegíteni, de – nincsen víz! A vendéglős azt mondja: Tessék, hozzon az úr a tóról vizet, ha teát akar főzni, én nem hozok! … Vacsora után ideje, hogy a szobáink után nézzünk. Kétféleképpen lehet itt meghálni: vagy a közös turista-szobában egy kis szénán, vagy fenn a szobákban. A szénát azonban nagyon fösvényen mérték, pokrócot nem adnak, pedig a Szent-Anna-tónál olyan nagy az éjszakai lehűlés, hogy így lehetetlen meghálni. Lássuk a szobákat. Az emeleten kétágyas szobák vannak, egy szoba ára száz lej és mit kap ezért az ember? … Egy kemény, deszkázott ágyat, melyben csak az agyonfáradt kiránduló tud aludni. Az ágyban egy átlátszó, vékony, lyukas pokróc van s az egyik ablak be volt törve. Csak téliesen, melegen felöltözve lehet itt aludni, ezzel a pokróccal különben az ember csak átdidergi az éjszakát. A szoba többi bútorzata: két szék egy asztal, amit hajdanán kék papírossal vontak be. A papírost talán évek óta nem cserélték, szürkére fakult a színe. Más bútor nincs, még egy mosdótálat sem tesznek olyan szobába, amelynek szállodai ára van … A ház a község tulajdona, de község hihetőleg nem törődik az itteni állapotokkal, mert dr. Fazekas András Miercurea-Ciuc-i ügyvédnek és a Tusnad-i primárnak adta ki bérbe a szállót. Nyolcvanezer lej az évi bér és állítólag azért kell olyan magas árakat számítani és ezért nem lehet semmit sem javítani. …Olcsó turistamenedékházra van szükség a tónál, nem nyerészkedő szállodára!”

Szöllősy Jenő 1940-ben a Turisták Lapjában írta le kalandos történetét, ahogyan egy képeslap segítségével, a hegyek körvonala segítségével próbálták megtalálni az éjszaka leple alatt a menedékházat. „A menedékház tágas szobájában befűtünk, az őr felesége paprikás pityókát készít nekünk, gyertyafény mellett megvacsorázunk, a vaskályhát durranásig megrakjuk, aztán a szénával tetézett fapriccsekre vonulva gyorsan elalszunk.” Innen tudjuk meg, hogy a menedékház őrzője Tóth Jóska, aki „Brassóból menekült” ide.

A turistaház (1/3)                                                                                                      A turistaház (3/3)

Ez is érdekelhet: Kaland a Csomádban – Bevezető