Skip to content

Szent Anna-kápolna (8)

A tó mellett található turistaház 1946 augusztusában leég, majd erdőtűz következtében a kráter belső részén lévő erdő jelentős részét is elpusztítja az erdőtűz. Eredeti feljegyzést nem találtam csak utalásokat arra, hogy az erdőtűzben megsemmisült a kápolna is. Ezt Erőss Vilmos is megemlíti, Cserey- könyvében is olvasható, de az egyházi levelezésekben is felbukkan.

György Gábor főesperes 1946 október 15-én továbbítja az Erdélyi Kárpát Egyesület megkeresésének másolatát a Lázárfalvi Plébániának, amelyben a kápolna rendbehozatalát sürgeti: „Erdélyi Kárpát Egyesületnek megkeresését hiteles másolatban azzal küldöm meg, hogy az egyházközség a kápolna rendbehozására a szükséges lépéseket tegye meg”. [1] Ez a levél is megerősíti, hogy a kápolnában kár keletkezett. Sajnos a levéltárban csak a megkeresést kisérő levél található meg, maga az Eke levelének tartalmát nem ismerhettük meg, pedig egy hasznos láncszeme lehetne történetünknek.

Ugyancsak az előbb említett forrásokból tudjuk azt is, hogy 1948-ban felújítják a leégett kápolnát. Itt sem rendelkezünk bővebb információval, de a felújítást tényét támassza alá egy 1951-ben készült fénykép. A kép a tó irányából készült és látszik rajta a kápolna, melynek tetején már hiányos a zsindely, a középső részen, az ablak felett nagyobb üreg tátong. Habár rossz állapotban van nem látszanak rajta tűzkárok, így a leégést felújításnak is kellett követnie. Látszik ugyanakkor a kápolna mögötti kopár Nagy-Csomád is, középen, valószínű az ösvény mentén keresztbe húzódó fasávval.

Egy, 1954-ben készült fényképen a kápolnát az ellenkező oldalról láthatjuk, amelyen nem látszanak különösebb sérülések.  Rábukkantunk egy 1960-as években készült fényképre is, amelyen már siralmas állapotban látszik a kápolna. A tető tó felőli oldaláról hiányzik a zsindely, de még a gerendák is foghíjasok, de ugyancsak a bejárat felett már nincsenek zsindelyek.

A kápolna leromlott állapota természetesen szembetűnik az arra járóknak, így egyre több kápolnával kapcsolatos panasz érkezik a püspökség irányába is.

Márton Áron püspök 1963 december 19-én továbbítja az alsócsernátoni plébániához tartozó Kézdialbis filia híveinek kérését, miszerint a használaton kívül lévő kápolna harangját adják át számukra. A püspök azt határozza „Amennyiben az egyházközségnek közelebbről nincsen lehetősége a kápolna helyreállítására, az egyháztanács és az esetleg még életben lévő adakozók /Borbély Albert és Tamás Rozália/ meghallgatásával írásos elismervény ellenében a harangot adja át az alsócsernátoni lelkésznek. Az elismervényben fejezzék ki, hogy a kápolna helyreállításának esetén kötelezik magukat, hogy a felszólítástól számított 30 napon belül eredetei helyire visszaállítják.”[2]

Nem ismerjük Lázárfalva válaszlevelének tartalmát, de a püspök 1964. január 8-i, következő leveléből kitűnik, hogy az egyháztanács felújítani szándékszik a kápolnát és ezek szerint ragaszkodnak a haranghoz is. Ugyanitt egy dorgálást is elhangzik: „Egyháztanács megjegyzésével kapcsolatban megjegyzem, hogy furcsának találja, ha elkérnek egy teljesen gondozatlan és pusztulásnak hagyott harangot. Én a kérést nem furcsának, hanem természetesnek találom. A kápolna és harang állapotából joggal következtették, hogy a harangra a tulajdonosának nincsen szüksége, különben nem hagyná veszendőbe.”[3]

 

Szent Anna-kápolna (7)         

 Szent Anna-kápolna (9)          

[1] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1946-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1946. október 15.
[2] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1946-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1963. december 19.
[3] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1946-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1964. január 8.

Back To Top
Search