A Szent Anna-tó partján található turistaház visszatérő téma a Kaland a Csomád programunk során. Megírtuk történetét,…
Szent Anna-kápolna (9)
Ezt követően a plébánia igyekszik előteremteni a felújításhoz szükséges anyagokat. A Csíkrajoni Erdőgazdálkodásnak címzett megkeresésben kérik a tetőzet, padló, harangláb és egyéb munkálatokhoz szükséges faanyag biztosítását, hogy a turistaszezonig a munkálatokat tudják elvégezni. „Úgy az Államérdek, mint az egész Tartomány és Lázárfalva evidens érdekei is, parancsolólag megkövetelik, ezen ősi kápolnának teljes renoválását és ezzel, a turisztikai szépségek emelését és hangulat fokozását.”[1]
Szabadsága alatt júliusban a marosújvári plébános járt a Szent Anna-tónál, majd a látottakkal kapcsolatosan levelet fogalmaz meg a püspöknek: „A Szt. Annató mellett még létező kápolna azonban szinte leírhatatlan gyászos állapotban van. A tetőzetből néhány gerenda, a rajta zsindellyel is ijesztő látvány. Közelről még inkább. A vastag kőfalu kápolnán se ajtó, se ablak se ablaktokozat nincs. Aztán belül az ostobák irka-firkája. Tenyérnyi tiszta hely sincs. Neveletlen emberek pedig, mint a jelek szörnyen mutatják oda járnak szükséges bajukra. Oda ahol sztmise bemutatások és áldozatok voltak.” Szorgalmazza, a kápolna helyzetének rendezését. Különböző megoldásokat sorol fel: műemlékké nyilvánítani az épületet, külső segítség kérése a felújításhoz, az ajtó és ablakok helyének befalazása, vagy akár a romos épület teljes lebontása, csakhogy ne maradjon abban a szégyenletes állapotban.[2]
E megkeresésnek eredményeként július 29-én a püspök újból levelet ír, melyben emlékezteti a lázárfalvi egyházközséget, hogy a megígérte a kápolna rendbehozatalát és elvárja, hogy betartsák szavukat. „Miután a tóhoz autóbuszjáratot létesítettek, menedékházat létesítettek, s az utakat rendbehozták, a kápolna állapota szégyent okoz elsősorban az egyházközségnek.” A betegeskedő lázárfalvi plébánost nem kívánta a feladattal terhelni, így felajánlja, hogy a kozmási Vágásy Domokosra plébánosra lehetne bízni a felújítási munkálatok irányítását.[3]
Márton Áron püspök 1967. május 26-án újabb levet intéz a Lázárfalvi Plébániának, amelyben a kápolna felújításával kapcsolatosan érdeklődik, kiemelve, hogy megbotránkoztató, hogy a vidéket felkereső kirándulók wc-nek használják a kápolna romjait.[4] A levél nyomán június 4-én egyháztanácsosi gyűlésre került sor, amelyen elhatározzák, hogy a kápolna felújításának minél hamarabb neki kell fogni. Ennek érdekében még azon a héten a plébános és három egyháztanácsos felkeresi a kápolnát és összeállítanak egy költségvetést. Ugyanakkor a felújítás érdekében segítséget is kérnek: „Tisztelettel választ kérünk a Főtisztelendő Egyházmegyei Hatóságtól, hogy mennyiben tud segítségünkre lenni? Számíthatunk-e, hogy a plébániákhoz felhívást és buzdítást küld az ügy támogatására? Vagy ezt teljes egészében nekünk kell elintéznünk? Továbbá tud-e engedélyt eszközölni esetleges anyagigénylésre, mert itt a lehetőségek nagyon megfogyatkoztak.”[5]
Both Soós József a Lázárfalvi Plébánia nevében 1967. júliusában Kultuszminisztériumnak címzett levelében kéri annak segítségét a kápolna felújítása érdekében. Ebben a levélben olvashatjuk, hogy a kápolna az 1944-es háborús tevékenységek alatt sérült meg, de a mostani adatok birtokában ez inkább egy az adománygyűjtés sikerét elősegítő „csúsztatás”, mintsem történelmi tény.[6]
A püspök engedélyezi, hogy a felújítás érdekében kérje a „tehetősebb” plébániák segítségét, amelyre következő év májusában került sor. Az alábbi levél 100 plébániának került kiküldésre: „Az ország legszebb természeti szépségei közé tartozik a Szent Anna-tó és környéke. Belföldiek és külföldiek egyaránt szívesen keresik fel. Sajnos, ami természeténél fogva gyönyörködtet, visszataszító vonásként hordja magán, a Szent Anna kápolna romjait, mely a háború alatt, majdnem teljesen tönkrement.
A Főtisztelendő Gyulafehérvári Egyházmegyei Hatóság 1043-1967 számú engedélye alapján kérhetjük az egyházközségek támogatását. Kérjük tisztelettel segítségüket, hogy a Szent Anna kápolnát, a marosvásárhelyi Metalul mérnöki iroda által elkészített terv szerint helyreállíttathassuk s az elkészült kápolna a maga egyszerű de kedves hangulatával, minél hamarabb, újra hozzájárulhasson a lélek és a test üdítéséhez.
A kapott összegről postafordultával nyugtát küldünk. Isten áldását kérjük az adományozókra.” A felhíváshoz csatolták a mellékelt képet is a kápolnáról, melynek már csak a falai látszódnak.[7]
A többi plébániának is megvoltak a maguk nehézségei, de így is érkeztek az adományok a kápolna restaurálására, például Csíkszentgyörgy – 100 lej[8], Zágon – 50 lej, Csíksomlyói Ferences Kegytemplom – 1000 lej[9].
[1] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok Szent Anna kápolna vasmunkálatainak tervezete. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1964. február 7.
[2] Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár, 1964. július 25.
[3] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1946-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1964. július 29.
[4] Kozmási Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1973-1982, 3 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1967. május 26.
[5] Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár, 1967. június 4.
[6] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok Szent Anna kápolna vasmunkálatainak tervezete. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1967. július.
[7] Kozmási Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1940-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1968. május 16.
[8] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1946-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1968. május 28.
[9] Lázárfalvi Plébánia Iratai, Plébániai iratok 1946-1972, 2 doboz. Csíkszeredai gyűjtőlevéltár, 1968. október 18.
