A törpeharcsa (1)

Az állam támogatásával kísérleteket kezdeményeztek olyan tavak, vízfelületek halasítására is, amelyek hazai halfajok számára nem kedvezőek. A „kihasználatlan” Szent Anna-tó ígéretesnek ígérkezett a Tusnádfürdőre érkező vendégek „menüjének” színesítésére, valamint a sporthorgászat meghonosítására is, így ideális helyszínnek kínálkozott.

A törpeharcsa megjelenése Európában Pierre Carbonnier híres francia haltenyésztő nevéhez fűződik. A párizsi múzeum víztározójába bocsátotta az általa birtokolt példányokat, amelyek „megszöktek”, a Szajnába kerültek.

Magyarországon a tatai és iharosi halgazdaságba 1903 körül került. Landgraf János országos halászati felügyelő 1905-ben a Halászat lap hasábjain foglalt állást a törpeharcsa mellett, abbéli véleményének adott hangot, hogy helye van a hazai halgazdaságokban: „… a törpe harcsa olyan hal, mely akadálytalanul tenyészthető nemcsak pontyok és czompók között, de még csukák mellett is. Ha figyelembe veszszük, hogy a csuka mintegy 25 kgr. halhúst fogyaszt, míg saját, testsúlyát 1 kgr.-mal növeli, holott a törpe harcsa anélkül szaporodik, hogy a vele együtt élő egyéb halakat bántaná: úgy nyilvánvaló, hogy a törpe harcsának tógazdaságainkban való meghonosítására irányuló kísérleteket csak helyeselnünk lehet.”

Véleménye szerint a hal hasznossága mellett szól annak szívósága, jól tűri a szennyezett vizet, a betegségeket, fertőzéseket, nem utolsósorban a húsa is kiváló. Ő írta ugyanakkor azt is, hogy pusztítja a békákat, „kiűzi” őket a tavakból. [1]

A pozitív visszhang hatására egyre népszerűbb lett a törpeharcsa Magyarországon, és közpénzen elkezdődött különböző vízfelületek benépesítése (Balaton, Holt-Tisza stb.). Időközben azonban egyre több negatív vélemény jelent meg a törpeharcsával kapcsolatban. Ilyen volt Ivancsics József írása, amely megtörte a propagandát, és tógazdasági szempontból alkalmatlannak ítélte a törpeharcsát: „ez a szemét még a vizet is kiszorítja a Balatonból.” A cikkre válaszolva Landgraf kioktatja Ivancsicsot, akitől az elkövetkezőkben már nem találunk cikket a Halászat hasábjain.[2]

Évek kellett elteljenek, hogy belássák, Ivancsicsnak volt igaza. Amíg őshazájában Amerikában a 2 kilogrammos testsúlyt is eléri, nálunk csak 10 dekát. Ugyanakkor rendkívül falánk, testsúlya öt-hatszorosának megfelelő táplálékot is elfogyaszt naponta, kárt téve ikrákban, ivadékokban.[3]

Az Országos Halászati Egyesület által kiadott Halászat 1909-es januári számában találunk érdekes információkat, a törpeharcsa és a Szent Anna-tó „találkozásáról”. A földmívelési kormány tapasztalatszerzés céljából országszerte több helyszínen törpeharcsákat adományozott. Ennek keretében az Olt-völgyi társulatnak szánt szállítmányból a Szent Anna-tóba is juttattak 800 db egynyaras és 200 db kétnyaras ivadékot. A kísérlet keretében azt szerették volna megtudni, hogy ez a szívósnak számító halfaj meg tud-e élni a tóban: „…a Dr. Daday Jenő egyetemi tanár vizsgálódásai, valamint a halászati felügyelőség egyik közegének megfigyelései szerint is a tóból nem hiányzanak a természetes haltáplálék számba menő apró állatok s igy ránézve a tó haltenyésztés szempontjából nem tartható értéktelen területnek.”         

Törpeharcsa (2)