Szent Anna-kápolna (4)

A Habsburg Birodalom második katonai felmérésére Erdélyben 1860 körül került sor. Az ekkor készült térképen már nem látszik a tó központi részén kápolna, hanem az északkeleti csücskében, a mai tisztás környékén látható egy felirat „ruine”, azaz rom.

1860-ban a kászoni mondó ember feljavította és kezdeményezte a búcsúk megtartását, állítva: „megjelent neki az imola védszentje, s azt mondá, hogy addig nem lesz áldás és termékenység a Székelyföldön s politikai jobblét a hazában, míg e búcsúk fel nem újíttatnak.” Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében (1869) így ír: „Az imola egyszerű, minden építészeti becs nélkül, s mellette egyszerű fakereszt áll, melyen szénnel írt ez egyszerű felirat van: »Krisztus szenvedéseiről illik megemlékezni«, és »Dicsőség mennyben Istennek, béke, szeretet földön az embereknek«. … Itt, ezen az úton kerülték a búcsúmenetek a tavat, szent éneket zengve, s száz meg száz lobogót lengetve, ez úton bizonyos távolságra keresztfák voltak, a tó nyugati oldalán pedig a Jováki kápolnának … nevezett másik imola állhatott.”[1]

Gárdonyi Géza Amiket az útleíró elhallgat művében is feltűnik a mondó. Antal Ferenc kalauzolja el az írót Tusnádfürdőről a Szent Anna-tóhoz és mesélt többek között a „mondó”-ról is, arról az emberről, aki mindent tud, aki meghalt és megjárta a mennyországot, mindent látott. Említi a kászonújfalusi nagy szakállú, ősz embert, aki „… mán egyszer meghalt, és fenn volt a menyországban, hanem visszatért és elmondotta, hol járt, miket látott. Mindig vecsernyézett az öregasszonyokkal. Annak a szavára építették fel újból itt a tónál a kápolnát is; aztán azóta meg is állt, mert azelőtt mindig leromlott a teteje.”[2]

Hunfalvy János Magyarország és Erdély eredeti képekben című könyvét 1864-ben adta ki Lange Gusztáv György. Ebben röviden megemlíti a kápolnát: „Hajdan a tó partján egy kápolna állott; némi omladék még most is tanúskodik róla, s a környék vallásos népe Sz. Anna napján még most is minden évben oda jár a tó bájoló partjaira kereszttel és olvasóval kezében.”[3] Ez némileg ellentmond az információinknak, Hunfalvy János azonban könyvében felhasznál adatokat Johann Michael Salzer, azaz Salzer Mihály János erdélyi szász négy évvel korábban megjelent Resiebilder aus Siebensbürgen című könyvéből.[4] Annak írásakor még romokban állt a kápolna.