Skip to content

Csukás-tó (2)

A Székely Nemzetben 1883-ban jelenik meg Nagy Gyula írása, amelyben a „Magyarországi Kárpát-egylet” erdélyi osztályainak megalapítását sürgeti, és észrevételeket, javaslatokat fogalmaz meg, hogy mi az, amit tenni kellene a régió turizmusa fellendítéséhez. Fontosnak látja a megfelelően kijelölt ösvények létrehozását a Szent Anna-tó és a torjai Büdös irányába, menedékház építését a tónál és Bálványosvár környékén, valamint teherhordó emberek, evezőlegények foglalkoztatását. Itt találkozunk ugyanakkor a majdani Csukás-tó ötletével is: „Tusnádon, nem túl az Olton, hanem az Olt balpartján, mindjárt a fürdőtelep alatt van egy jókora kiterjedésű öblözet; ebből egy mesterséges kis tavat kellene előállítani részint csolnakázás, részint pedig mesterséges haltenyésztés és horgászás végett.”

„Illusztráció” fényképsoksz. Szamosújvár 1941.

Back To Top
Search